Martin:
“...Alan remekül érti a stúdiómunkát, szerintem még élvezi is.
Én ugyanezt egy kicsit rabszolgamunkának érzem…
A dalszerzés az erőssségem, és örülök, ha valaki leveszi rólam az ehhez közvetlenül nem kapcsolódó feladatokat, nekem pedig jut másra időm…:-)”
Dave:
“...Alanre sandítok, ő ideg pillantásokkal bombáz, azt kérdve, ma vajon képes leszek-e elénekelni a dalt…?”
Dave, rendesen kiprovokáltad a hangulatot!
“... én vagyok a show arca…”
Martin: “Minden, a miénkhez hasonló, szoros emberi kapcsoaltnak megvannak a maga érzelmi hullámhegyei és -völgyei. Mindezekkel együtt elég, jól megvagyunk egymással, mondom ezt az elmúlt 13 év tapasztalatai alapján.”
Andy: ” Fortuna a tenyerén hordoz bennünket. Remek évek vannak mögöttünk. Szinte mindent elértünk és megtehettünk. Mindez jó érzéssel tölt el.”
Alan:
“A zenénk párhuzamosan változott a jellmünkkel, lemérhető rajta mennyivel vagyunk másabbak, mint 13 éve.”
Dave:
“Felfedeztük, milyen is a rocksztárok élete. De ez igazán jó buli, remek munka…”
Martin:
“A kész lemez hangzása minden eddiginél érdekesebb lett, ami nem igazán rajtam múlott. A “szakmát” tk. sohasem tanultam, ösztönösen dolgozom és írok. Alan mindannyiunknál képzettebb.”
“Érdekesnek találom, hogy most másképpen játszunk. tudod, mindig is szívből gyűlöltem a rockmacsó-stílust. Ha mi is ugyanúgy játszanánk, mint bárki más, azzal mindent tönkretennénk.”
Dave:
“A dalok valóban rockosabban szólnak. Ez nekem és Alannek köszönhető. Így szeretem őket. Alan hajlott a gyorsabb és keményebb hangszerelésre, én meg azt mondtam, hogy ha nem így lesz, akkor már csomagolok is…”
Azért kivi vok, hogyan szólna a SOFAD, ha Martin ‘győz’.
|