depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
 
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
depeCHe MODE Fanzine - FREESTATE.hu
Cikkek | Lemezkritikák
Hirdetés
Dave Gahan - Hourglass

Négy év telt el azóta, hogy a Depeche Mode frontembere megjelentette a kritikusokat, és főleg a rajongókat jelentősen megosztó első szóló-lemezét, a Paper Monsters-t.

Sokan tették fel magukban a kérdést, hogy mi szükség van a világ egyik legnépszerűbb együttese énekeseként, Dave Gahan-nak szerzőként is bizonyítani. Főleg, egy olyan komponista mellett, mint Martin Gore, akinek zeneszerzői kvalitását 1999-ben Ivor Novello díjjal is elismerték. Nem elég megtiszteltetés az ő dalait énekelni, és a koncerteken tízezres tömegeket lázba hozni?

A mi Dave-ünket azonban a sikeres frontember szerepkör nem elégítette ki. Már az Ultra című Depeche Mode album munkálatai alatt előrukkolt egy saját szerzeménnyel, melyet nyers változatában elő is adott Martin-nak. Az akkor még a The Ocean Song névre keresztelt dal tetszett is a Depeche Mode házi zeneszerzőjének, de aztán valami miatt mégis lemaradt a ’97-es nagylemezről. (Később visszaköszönt az I Need You című Dave Gahan single B-oldalas számaként, igaz, akkor már Closer címmel.)

Dave fejében a ’98-as „best of” turné után továbbra is ott motoszkált a dalszerzés gondolata, és a 2001-es Exciter album felvételeinél Knox Chandler személyében meg is találta a megfelelő partnert tervei megvalósításához.

Ken Thomas lett Dave első szóló-lemezének producere, mely New York-ban került felvételre, és mely egyaránt magán viselt rockos, bluesos, gospeles, de ugyanakkor popos, és kávéházi hangulatot is.

Mint már említettem, a lemez megítélése elég vegyes volt, de Dave szerzői szárnypróbálgatásait innentől mindenképpen komolyan kellett venni. Olyannyira, hogy most itt a folytatás, az Hourglass, mely október 22-én kerül a lemezboltok polcaira.

Ha valaki „Paper Monsters 2”-re számít, az bizony alaposan téved. Dave ezúttal egy jóval elektronikusabb koronggal rukkol elő, mely stílusváltás a közreműködő kollégáknak is köszönhető.

Christian Eigner - a Depeche Mode session dobosa - az egyik társ-szerző, akivel a Playing The Angel albumra is összehoztak 3 nívós nótát. Az osztrák származású kozmopolita Christian saját albumot is megjelentetett már, Recovery címen, mely - elmondása szerint - csupa olyan (erőteljesen elektronikus töltetű) dalt tartalmaz, aminek hallgatásakor az ibolyakék szín jelenik meg a képzeletünkben.

A másik szerzőtárs, Andrew Phillpott, aki szintén közreműködött a Playing The Angel-ös Dave Gahan-szerzeményeken, és Martin Gore partnereként is bűvölte a laptopot, valamint társ-producerkedett a Counterfeit 2-n.

A Playing The Angel-ön megjelent Dave Gahan-dalok sikere után adva volt tehát egy jól bevált szerző-brigád, amin nem is változtattak, hanem a legutóbbi Depeche Mode LP-n szereplő, Gahan-írta számok stílusában rakták össze az Hourglass-t.

Mégpedig, milyen jól!

Az album felütése (Saw Something) igazi mestermunka. Pszichedelikusan lebegős, és egészen más, mint anno a Paper Monsters kezdete volt, a Dirty Sticky Floors-szal. Dave ezúttal nem sláger-számmal kezd, hanem egy olyan track-kel, ami akár egy tipikus Depeche Mode albumzáró-tétel is lehetne. A szerzemény komor vonósokat is felvonultat, de a végén mégis pozitív kicsengésű rockzenébe vált át, és már érkezik is a klasszikus Depeche Mode-ot idéző Kingdom, az első kislemez-dal az LP-ről. Fenyegetően darkos alap-szituáció, ’80-as éveket idéző szintetizátorfutamra épülő, popos refrén. Tökéletes beharangozó single!

Dave egyre jobban bekeményít, a Deeper And Deeper a Nitzer Ebb stílusában indít, és erre a kemény techno-alapra skandálja rá Dave a refrénben, hogy „I wanna love you, I want your love”. Hipnotikus track, koncerten is biztosan vadítana!

A 21 Days-ben hallható „uuu yeah” akár Martin-tól is származhatna, ha ez egy Depeche Mode album lenne. Furcsa szám, szaggatott dobokkal, és gitár-hangokkal tarkítva, Dave továbbra is harapósan énekel, aztán a végén lágyan „uuu”-zva búcsúzik.

A lágyabb vizekre való evezés tovább folytatódik. A Miracles már a címében is magában hordozza, hogy egy balladáról van szó. Kicsit a Twin Peaks főcímzenéjére hajazó zenei alap, álomszerű képek, egy megkapó vallomás. „I’m just afraid of losing you”

Baljós basszus, és szintetizátor-hangok, a NIN Closer-jére emlékeztető dob-alap. Ez a Use You. Dave tovább folytatja a kemény elektronikával való flörtölést. Nagyszerű kórus, kislemez-várományos dal!

Az Insoluble fül-szurkáló sound-dal nyit, és egy újabb fura hang-kollázst kapunk. Mintha egy belső űrutazáson vennénk részt. „You have nothing to fear” kántálja Dave, és valóban nem félünk semmitől, begyógyulnak a sebek a lelkünkön. Waiting For The Night - Gahan-módra.

Mintha valami folyamatosan visszafelé akarná rángatni az Endless című dalt, aztán egy csillogó zongorahanggal lassan elkezd építkezni a track. „Your body is endless” állítja Dave, miközben az album egyik legjobb számát prezentálja.

Az A Little Lie megint egy emelkedett hangulatú, bölcselkedő szám, hirtelen felcsattanó, magasztos refrénnel. Akár, kislemez-dal is lehetne.

A záró-felvétel (Down) is méltóságteljes, lassan hömpölygő track, bár, nem ér nyomába a nyitány drámaiságának, mégis méltó befejezése a lemeznek.

Összességében elmondható, hogy azok a Depeche Mode rajongók, akik az előző Dave Gahan szóló-album hallatán esetleg fanyalogtak, és az anyazenekar stílusához közelebb álló, elektronikusabb lemezt vártak, azok most nehezebben találnak fogást ezen a korongon. Az Hourglass egy remek dark-elektro anyag, ami biztosan csillapítja majd a Depeche Mode hívek szomját, amíg az új LP megérkezik.

Talán, gyorsabban peregnek majd így a homokszemek az órában…



 
A Dave Gahan hivatalos honlapja: www.davegahan.com

 


   
   

   

2007.08.15. 16:47 | Janurik János | 22398 Olvasás | 15 Hozzászólás | Nyomtatás
 
FREESTATE.hu - Képgaléria
Kapcsolódó cikkek
Kategóriák
TOP Cikkek
Hirdetés
Hirdetés
FREESTATE.hu ©